Batik folytatás

Néhány szóban elmesélem, hogy készítettem két kendőt egy batikműhelyben Ubudban.

Először teljesen kezdőként ugrottam a dologba. Megérkezésem után, elmagyarázták a folyamatot (természetesen egy leegyszerűsített változatot), mit és hogyan kell csinálni. Kiválasztottam egy mintát, amit átrajzoltam a pamut anyagra.
Aztán kaptam egy "gyakorlópamutot", amin a viaszolás technikáját gyakoroltam. Batikpipával rajzoltam, ami nagyon hasonlít a magyar írókára, amivel a húsvéti tojásokat írják.

Mutattak egy másik technikát is, mikor viaszba mártott fém nyomódúcokkal viszik föl a mintát. Ezeket a batikműhely vezetője tervezte, és a bátyja készítette.

Miután kész volt a viaszolás, jöhetett a festés. Ebben a műhelyben kizárólag növényi és ásványi festékekkel dolgoznak, melyek színei éppen olyan harsogóak és élénkek, mint a környezetük.
Hagyományos, bambuszból készült eszközökkel (ecsetekkel) festettem, amilyeneket kezdettől fogva használnak.

Nehéz volt festeni, mert a az elején a felvitt színek teljesen más képet mutattak, hisz volt olyan, mely a napfény hatására változott, és volt olyan, mely a fixáló anyagtól. Így menet közben nem tudtam elképzelni, milyen lesz a vége.
Így nézett ki a minta, mikor közvetlen a festés után kitettük a napra száradni.

 Lassan elkezdett változni a kép.

Aztán jött a fixálás, majd a forró víz, ahol a viaszt eltávolítottam az anyagból.

Ilyen lett a végeredmény.

 Második alkalommal már saját mintával készültem, papírra előrajzoltam, kitaláltam a "tájolást", mert az anyag mérete adott volt.

Kérdeztem a mestert, mennyi ideig tartana megtanulnom a technikát. Azt válaszolta, fél évig kellene szinte minden nap gyakorolnom.
Ő saját maga tervezi a mintákat, szabad kézzel rajzolja őket, ahogy láttam, sokat improvizál, és két egyformát nem tud készíteni.

Batik

Nem oly régen valami teljesen újjal ismerkedtem meg a textilekkel kapcsolatban. És ez a batik. Persze nagyjából tudtam, hogy mi ez, meg a technikáról is voltak sejtéseim, sőt van indiai csomózott technikával készült sálam, és már gyerekekkel is festettünk ezzel a csomózással. De amivel Indonéziában találkoztam, az valami teljesen más.

Sokat gondolkoztam azon, mi varázsolt el oly nagyon. A színek és a formák, és ezeknek elképesztően organikus összefonódása.

A szabad kézzel és szabad fantáziával rajzolt hullámok, körök, ívek, melyek számomra az élet burjánzását, a kiapadhatatlan forrást jelentik.
Én persze először egy előre megrajzolt formát választottam, hogy egyáltalán megismerjem az alapokat. Másodszorra már én terveztem a mintát.

Ha ránézek ezekre a "festményekre", a körülöttük élő és virágzó természetet látom, egy olyan paradicsomi állapotot, ahol minden folyamatosan él, meghal majd újjászületik.

Gondolhatjátok, hogy nagyra értékelem a kézi munkát, és itt csak újabb megerősítést kaptam. Nemcsak arról, hogy egy színpompás darab elkészítése, mint egy női tunika alsó egyharmadának elvarázsolása egy heti, napi 5 óra munkába kerül, hanem azt is, hogy milyen hatalmas mesterségbeli tudást igényel ez a tevékenység, illetve milyen hihetetlen belülről fakadó örömforrás is.

A következő részben írok majd egy kicsit a technikáról.
Köszönet Mr. Widyanak, és társainak, hogy bepillantást engedtek ebbe a csodás világba.

Öröknaptár

Talán több, mint két éve kezdődött ez a projekt. Barátnőm mutatta az ötletet, nekem pedig nagyon megtetszett. Szeretem a hosszútávú dolgokat, még akkor is, ha nem mindig fejezem be őket.

Kaptam tőle fa húzókákat is, apukám meg meghajlítgatott nekem néhány akasztót.

Nekiálltam, kitaláltam a szélmintát. Majd természetesen elszámoltam, és kénytelen voltam a másik szélre egy teljesen más motívumot varrni. Hullámok, forgás mindkettő, de az egyik a földön áll, a másik lebeg az égen.

A hímzés tulajdonképpen már két éve készen van, csak a nemszeretem szélkörbelevarrás volt hátra. Na, ez tartott két évig.

Ma egy radír keresgélése közben kezembe akadt, és nekiálltam. Ráadásul ma elsejével kezdhetek!