Fest, fon, köt, horgol.
És mikor sző?
Eredetileg azt gondoltam, soha. Mikor barátosném lelkendezve mesélt a szövés varázslatáról, csak bólogattam, de azt gondoltam, a fonás élményét úgysem tudja felülmúlni. Ő meg a rokkára fanyalgott.
Legelőször 2012-ben ültem egy igazi osztováta elé Erdélyben. Megszőttem egy csergét.
Aztán kaptam ajándékba egy szövőszéket. Ne tessék hüledezni, igen, csak úgy kaptam. Nem tekintettem intő jelnek.
Aztán tavaly barátosném vett egy merevnyüstös keretet, gondoltam, egye kutya, kipróbálom.
Augusztus 20.-án, 35 fokban küzdöttem a dohányzóasztalnál. Ám a végeredmény nem lett rossz.
Majd ősszel találkoztam (megint) Tamási Terivel (Belvárosi Szövöde), és mondtam, most biztos nem érek rá, de majd januárban.
November elején négy napon keresztül növényi festettem. És nagyon szuper fonalak kerekedtek ki belőle.
Kettőt kiválasztottam, hogy őket szeretném a szövésben látni.
Terivel meghánytuk-vetettük a dolgot, megbeszéltük, melyik felvetés, majd mondta, kellene valami alapfonal.
Ajjaj! Az ugyan melyik legyen? Nincs egy fonalam se! rikoltottam. Sebaj, majd veszek valamit. Venni? Nooormálisvagy? Tele a szekrény, gyerünk, keress! És tádáám! Találtam.
Megtaláltam ezt a gránátalmahéjjal festett csalódottságot. Igen, csalódott voltam a festés végén, de gondoltam, biztos jó lesz még valamire.
És valami csodás sikeredett a szürke hattyúból.
Mikor megérkeztem, Teri azt mondta: Meg se kérdeztem, hogy szőttél-e már. Ugye, igen?
Hát, ezzel is úgy voltam, mint a nemezeléssel. Odakeveredtem Nagy Mari nemeztáborába, ahol nemeztakarót készítettek, én pedig előtte még egy nemezgolyócskát sem gyúrtam.
10 órát ültem egyfolytában a szék előtt (és Teri nem kényszerített!), és leszőttem 220 cm-t.
Tulajdonképpen próbálgatás és improvizálás volt az egész, hihetetlenül élveztem, és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.
Köszönöm, Teri!
És mikor sző?
Eredetileg azt gondoltam, soha. Mikor barátosném lelkendezve mesélt a szövés varázslatáról, csak bólogattam, de azt gondoltam, a fonás élményét úgysem tudja felülmúlni. Ő meg a rokkára fanyalgott.
Legelőször 2012-ben ültem egy igazi osztováta elé Erdélyben. Megszőttem egy csergét.
Aztán kaptam ajándékba egy szövőszéket. Ne tessék hüledezni, igen, csak úgy kaptam. Nem tekintettem intő jelnek.
Aztán tavaly barátosném vett egy merevnyüstös keretet, gondoltam, egye kutya, kipróbálom.
Augusztus 20.-án, 35 fokban küzdöttem a dohányzóasztalnál. Ám a végeredmény nem lett rossz.
Majd ősszel találkoztam (megint) Tamási Terivel (Belvárosi Szövöde), és mondtam, most biztos nem érek rá, de majd januárban.
November elején négy napon keresztül növényi festettem. És nagyon szuper fonalak kerekedtek ki belőle.
Kettőt kiválasztottam, hogy őket szeretném a szövésben látni.
Terivel meghánytuk-vetettük a dolgot, megbeszéltük, melyik felvetés, majd mondta, kellene valami alapfonal.
Ajjaj! Az ugyan melyik legyen? Nincs egy fonalam se! rikoltottam. Sebaj, majd veszek valamit. Venni? Nooormálisvagy? Tele a szekrény, gyerünk, keress! És tádáám! Találtam.
Megtaláltam ezt a gránátalmahéjjal festett csalódottságot. Igen, csalódott voltam a festés végén, de gondoltam, biztos jó lesz még valamire.
És valami csodás sikeredett a szürke hattyúból.
Mikor megérkeztem, Teri azt mondta: Meg se kérdeztem, hogy szőttél-e már. Ugye, igen?
Hát, ezzel is úgy voltam, mint a nemezeléssel. Odakeveredtem Nagy Mari nemeztáborába, ahol nemeztakarót készítettek, én pedig előtte még egy nemezgolyócskát sem gyúrtam.
10 órát ültem egyfolytában a szék előtt (és Teri nem kényszerített!), és leszőttem 220 cm-t.
Tulajdonképpen próbálgatás és improvizálás volt az egész, hihetetlenül élveztem, és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.
Köszönöm, Teri!
