"Pályafutásomat" növényi festéssel kezdtem. Hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a növényekbe, színekbe. (A lábfejemet egyszer le is forráztam orbáncfűlével, ami jót tesz a bőrnek, csak nem forrón.)
Majd kiálltam a piacra. A piacozás nekem egyébként is nehezen ment, finoman szólva nem vagyok az a kereskedő alkat. Egyszóval béna vagyok. Nem mertem ráírni a fonalakra a tényleges árat, mindig kényszert éreztem a magyarázkodásra, miért is kerül ez "ilyen sokba", inkább ajándékba odaadtam a portékát.
Azon ámultam el, mikor jöttek a külföldi háziasszonyok, akik tudtak kötni, horgolni, és boldogan vitték a fonalakat, minden zokszó nélkül. Na jó, hazudnék, ha azt mondanám, hazai (házi)asszonyok nem tettek ilyet.
De a növényi festett fonalakat mindenki leszólta. Az udvariasabbak csak kétkedve csóválták a fejüket. Én meg nagy büszkén előálltam ismét a magyarázattal: hát hiszen találtak már több ezer éves festett textileket, melyek láthatóan színesek, a vegyi festett fonalakról még nincsenek ilyetén tapasztalataink.
De megmarad a színe??? Hát, nem mindegyiknek. Na, ugye!!! De hát ilyen az élet, minden, változik, semmi nem marad örök, a vállkendőm színei velem együtt fakulnak. Ez a mély filozófiai magyarázat nemhogy meghatotta volna potenciális vásárlóimat, elrémültek attól a gondolattól, hogy pár év múlva bodzafakó arcuk tekint vissza rájuk a tükörben. És villámsebesen odébbálltak.
Lelombozódtam. Körülnéztem. Vegyi festékekkel pompázatosabbnál pompázatosabb színek. Legyen.
De titokban mindig az organikus festés vonzott. Csináltam is, de csak magamnak. És boldog voltam.
Majd jött
Annás, aki nem hagyta magát eltántorítani, kitartóan dolgozott, és hitt abban, amit csinált.
Köszönöm neki, hogy új lendületet adott!
Úgyhogy most mutatok néhány festést.
Először leszüreteltem a kanadai alkörmöst. Viszonylag későn, de még most november elején sincs hideg.
Majd kíváncsiságból csöppentettem a pácolt gyapjúra. Hú, de bizarrul néz ki.
Íme, a végeredmény. Már csak meg kell fonni.
Körülnéztem, mi van még a kertben ily késői időpontban. Volt még néhány virág az ecetfán.
Ez lett belőle. Bevallom, csalódott voltam a hóka színe miatt, lehet, a késői szüret az oka, locsoltam rá kicsit az alkörmös levéből.
Aztán összeöntöttem a két levet. Nagy katyvaszolást tudok csinálni, hogy az utolsó kicsi festőmolekulákat is kinyerjem a léből. És hirtelen felindulásból beledobtam egy kis lent pácolás nélkül. (Annyira egyébként nem volt jó ötlet.)
A végeredmény azért nem annyira rossz.
