Próbálkozások

Judit műhelyében már kétszer is próbálkoztam a szövéssel.
Bár kezdőnek számítom magam, mind a kétszer a határaimat feszegettem, a második esetben túl is mentem rajta.

Az első akadályt viszonylag simán vettem, igaz, hogy nagyon vékony volt a selyemszál, meg nem is igazán egyenletes, de kevés hibával megszőttem a kívánt hosszúságot.

Kikészítés után szép sima esésű sálat kaptam.

A másik szövésnél egy len-pamut keverék fonallal próbálkoztam, Judit kérdezte: Biztos? Hát persze, persze, bólogattam.
Mit mondjak, megizzadtam vele, a fenekem és a derekam a görcsös igyekezettől hasznavehetetlenné vált. Nemhogy a széleket nem tudtam tartani, de még a fonal is állandóan kikandikált a sorok közül.
A három vagy négyféle színárnyalat nem is látszik a kendőben (közelről sem), a középső mintát nem jó helyre tettem.

Úgyhogy, most augusztus végéig pihenek szövésügyileg.

Jácint

Jácint lett a neve annak a kendőnek, amit még a télen kötöttem. Már nagyon vártam akkor is a tavaszt.
A fonalakat hozzá még novemberben festettem, és már akkor körvonalazódott valami a fejemben.
A kékfát mindig is nagyon szerettem, és ezen festés után is kedvenc maradt.

Ecoprintes technikával is készült egy gombolyag: kékfa, buzér és anatto fogott össze egymással (egy motringot).

Az ecoprintes technikával készült fonalaknál mindig van egy olyan érzésem, hogy fonalként sokkal szebbek, mint megkötve-szőve, de ebben az esetben ez nem lett igaz, a minta nagyot dobott a színeken.

Még egy lépés a textilek birodalmában

Fest, fon, köt, horgol.
És mikor sző?
Eredetileg azt gondoltam, soha. Mikor barátosném lelkendezve mesélt a szövés varázslatáról, csak bólogattam, de azt gondoltam, a fonás élményét úgysem tudja felülmúlni. Ő meg a rokkára fanyalgott.
Legelőször 2012-ben ültem egy igazi osztováta elé Erdélyben. Megszőttem egy csergét.
Aztán kaptam ajándékba egy szövőszéket. Ne tessék hüledezni, igen, csak úgy kaptam. Nem tekintettem intő jelnek.
Aztán tavaly barátosném vett egy merevnyüstös keretet, gondoltam, egye kutya, kipróbálom.
Augusztus 20.-án, 35 fokban küzdöttem a dohányzóasztalnál. Ám a végeredmény nem lett rossz.

Majd ősszel találkoztam (megint) Tamási Terivel (Belvárosi Szövöde), és mondtam, most biztos nem érek rá, de majd januárban.

November elején négy napon keresztül növényi festettem. És nagyon szuper fonalak kerekedtek ki belőle.

Kettőt kiválasztottam, hogy őket szeretném a szövésben látni.

Terivel meghánytuk-vetettük a dolgot, megbeszéltük, melyik felvetés, majd mondta, kellene valami alapfonal.
Ajjaj! Az ugyan melyik legyen? Nincs egy fonalam se! rikoltottam. Sebaj, majd veszek valamit. Venni? Nooormálisvagy? Tele a szekrény, gyerünk, keress! És tádáám! Találtam.
Megtaláltam ezt a gránátalmahéjjal festett csalódottságot. Igen, csalódott voltam a festés végén, de gondoltam, biztos jó lesz még valamire.
És valami csodás sikeredett a szürke hattyúból.

Mikor megérkeztem, Teri azt mondta: Meg se kérdeztem, hogy szőttél-e már. Ugye, igen?
Hát, ezzel is úgy voltam, mint a nemezeléssel. Odakeveredtem Nagy Mari nemeztáborába, ahol nemeztakarót készítettek, én pedig előtte még egy nemezgolyócskát sem gyúrtam.
10 órát ültem egyfolytában a szék előtt (és Teri nem kényszerített!), és leszőttem 220 cm-t.
Tulajdonképpen próbálgatás és improvizálás volt az egész, hihetetlenül élveztem, és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.
Köszönöm, Teri!

Hagymahéj és gránátalmahéj, na meg a rokka

Újabb festések, fonások.

Hagymahéj mindig kéznél van, de mindig másféle színt tudok belőle elővarázsolni. Most éppen ilyet.

Kétágút fontam, ötszázvalahány méter lett belőle.

Csatlakozott a többiekhez,  akik szintén kétágúak, ugyanolyan vastagságúak, és várakoznak a "projektre", ami egyszer majd kipattan a fejemből.

Tavaly karácsonykor gyűjtögettem a gránátalma héját. Annyira de annyira jó a színe. Mást vártam, ezt kaptam. Megfontam egyágúra egy merino-selyem szöszt, és azt mártogattam a lébe.

Természetesen festeni - festeni a természettel

"Pályafutásomat" növényi festéssel kezdtem. Hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a növényekbe, színekbe. (A lábfejemet egyszer le is forráztam orbáncfűlével, ami jót tesz a bőrnek, csak nem forrón.)
Majd kiálltam a piacra. A piacozás nekem egyébként is nehezen ment, finoman szólva nem vagyok az a kereskedő alkat. Egyszóval béna vagyok. Nem mertem ráírni a fonalakra a tényleges árat, mindig kényszert éreztem a magyarázkodásra, miért is kerül ez "ilyen sokba", inkább ajándékba odaadtam a portékát.
Azon ámultam el, mikor jöttek a külföldi háziasszonyok, akik tudtak kötni, horgolni, és boldogan vitték a fonalakat, minden zokszó nélkül. Na jó, hazudnék, ha azt mondanám, hazai (házi)asszonyok nem tettek ilyet.
De a növényi festett fonalakat mindenki leszólta. Az udvariasabbak csak kétkedve csóválták a fejüket. Én meg nagy büszkén előálltam ismét a magyarázattal: hát hiszen találtak már több ezer éves festett textileket, melyek láthatóan színesek, a vegyi festett fonalakról még nincsenek ilyetén tapasztalataink.
De megmarad a színe??? Hát, nem mindegyiknek. Na, ugye!!! De hát ilyen az élet, minden, változik, semmi nem marad örök, a vállkendőm színei velem együtt fakulnak. Ez a mély filozófiai magyarázat nemhogy meghatotta volna potenciális vásárlóimat, elrémültek attól a gondolattól, hogy pár év múlva bodzafakó arcuk tekint vissza rájuk a tükörben. És villámsebesen odébbálltak.
Lelombozódtam. Körülnéztem. Vegyi festékekkel pompázatosabbnál pompázatosabb színek. Legyen.

De titokban mindig az organikus festés vonzott. Csináltam is, de csak magamnak. És boldog voltam.

Majd jött Annás, aki nem hagyta magát eltántorítani, kitartóan dolgozott, és hitt abban, amit csinált.
Köszönöm neki, hogy új lendületet adott!

Úgyhogy most mutatok néhány festést.

Először leszüreteltem a kanadai alkörmöst. Viszonylag későn, de még most november elején sincs hideg.

Majd kíváncsiságból csöppentettem a pácolt gyapjúra. Hú, de bizarrul néz ki.

Íme, a végeredmény. Már csak meg kell fonni.

 Körülnéztem, mi van még a kertben ily késői időpontban. Volt még néhány virág az ecetfán.

Ez lett belőle. Bevallom, csalódott voltam a hóka színe miatt, lehet, a késői szüret az oka, locsoltam rá kicsit az alkörmös levéből.

Aztán összeöntöttem a két levet. Nagy katyvaszolást tudok csinálni, hogy az utolsó kicsi festőmolekulákat is kinyerjem a léből. És hirtelen felindulásból beledobtam egy kis lent pácolás nélkül. (Annyira egyébként nem volt jó ötlet.)

A végeredmény azért nem annyira rossz.

Lilakék szőve

Említettem volt, hogy a Lilakéket jó lenne megszőni. Jelentkezett is Ági barátosném, hogy ő igen közelről ismer valakit, akinek van egy merev nyüstös készsége, amin megpróbálkozhatnék. Kapva kaptam a lehetőségen. Természetesen mindezt 35 fokban, izzadó, ragacsos ujjakkal (és egyebekkel) kellett kivitelezni. Közben Ági lecsót is főzött, és végre beszélgettünk is.
Na, de előtte ki kellett választani a felvetőt. Ami nem volt egyszerű, mert tele a pince-padlás fonallal, de nem olyannal és annyival, mint amire szükség lett volna. Így kétféle színű, anyagú fonalra esett a választás. Próba cseresznye.

A fonalak persze teljesen máshogy viselkedtek, mint ahogy azt gondoltam. Egymáshoz képest is. De gondoltam, nem (most) fogom életem fő művét megszőni, egye kutya. Egy maximalista barátnő mellett nem egyszerű az élet. Hiba!! Nem baj. Én visszabontanám. De már legalább 10 sort szőttem azóta!
Inspirációképpen meglátogattuk a Mesterségek Ünnepét is. Ott sem volt hűvös.
Azért befejeztem. És tetszik is.
Köszönöm, Ági!

Lilakék

Még a télen festettem, finom merino gyapjút. Nem volt tervem, de valahogy erre állt rá a kezem. Először nem tetszett, aztán arra gondoltam, esetleg egy szövésnyi sálhoz valót kellene belőle kihozni.
Egy hónapja nekiálltam megfonni. Aztán abbahagytam, meg különben is, ilyen melegben! Végül tegnap befejeztem a maradékot. Egyágú lett, nem annyira vékony, 500 m.
Most már csak meg kellene szőni.